2008.9.18. | 27 komment
Másik világ - Ragadozók (vázlat)

Itt állok a HÉV kocsi közepén, és ezeknek fogalmuk sincs arról, hogy bármikor beszippanthatom a lelküket. Csak egy gondolat, és máris lélek nélkül ücsörögnek a helyükön. Csupa fiatal. Most mennek haza a suliból. De nem kellenek. Egyszer kóstoltam egy fiatal srác lelkét, mert azt hittem, emlékeztetni fog az én fiatalságomra. De, fúj! Ocsmány, nyúlós volt az íze. Éretlenek. Nem is foglalkoznak olyan dolgokkal, mint lélek. Tele van a fejük telefonnal, discoval, ruhával, meg szexel.
Érdekes eset a mai. A metrón egy kis kölyök bámult. Pedig semmi különös nem volt rajtam. Farmer, kapucnis pulóver, mellény, meg sapka. Úgy öltöztem,mint az emberek. De úgy tűnt, a kölyök valahogy szagot fogott. Halványan elmosolyodtam. Ö is elmosolyodott, és hirtelen sárga lett a szeme, mint egy ragadozóé. Csak egy pillanatig tartott. Aztán tovább vigyorgott a sapkája alatt. Ha te így, én is így, gondoltam. A szemem vörösen villant, és kicsit kieresztettem a karmaimat. Épp csak hogy lássa. Lehajtott fejjel méregettük egymást. Manapság úgy mondanák, "scanneltük a másikat". Szinte megállt az idő. Mellettünk emberek jöttek-mentek, minden megállónál. Aztán valahol a Deák tér környékén én is leszálltam. Ma nem lesz itt harc, kisöreg. Ma lelkekre vadászom.
(Kép: Budgie's)








Eddig 27 komment érkezett | RSS a bejegyzés kommentjeihez
Nelly szerint:
òha a HEV a Deàkra is bemegy? ;)
az iràs egyèbkènt nacceru :D :D
pazzo szerint:
Nem,nem. A HÉV-es rész közben "visszaemlékezés" folyik.÷)
kisvirag szerint:
jaja, irja, hogy a metron bamulta a kolyok :)
egyebkent tenyleg baromi jo.
Nelly szerint:
làtod, ennyire rabul ejtett az olvasàs, hogy èszre sem vettem a metròt ;) :D scusa :)
Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató szerint:
Milyen másik világ? ;D
Gouranga :)
Prutyu szerint:
Na végre. Megint Önmagad. És ha a többiek tudnák, amit én meg te tudsz...
mimke szerint:
@Klára: nem ér húzni itt a kiváncsi népet ;)
Egyébként igen, nekem is ez a Pazzo hiányzott ;)
Katica szerint:
Az olvasók nevében követelem, hogy mi is tudjuk amit Klára meg Pazzo tud!
tegye fel a kezét, aki egyétert velem! \o/
mimke szerint:
\o/
pazzo szerint:
Haladjanak kérem! Nincs itt semmi látnivaló!÷)
Nelly szerint:
\o/
csakazèrtis! :D BACI
SirValesz szerint:
Bővíteném a sort: nekem tetszett! =)
kisvirag szerint:
\o/ tudni akaroooooook :)
pazzo szerint:
Eperkét ki fogom moderálni.÷)
Nelly szerint:
ne tessèk màn Eperkèt piszkàlni, inkàbb tessèk kèrem szìnt vallani! :D :D
pazzo szerint:
Őőőő...fekete.÷)
mimke szerint:
hehe :) Ne próbáld elodázni :D
Amby szerint:
|o| Pazzo, nalam van egy fekete, ami neked jo lesz. Ne foglalkozz itt a sok csacska olvasoval, ird meg nekem privatba :-)
Ha megsem tenned, hat ... erted, ha kalapaccsal kapcsolom be, a GPS sem talál már oda.
Amby szerint:
(Ja és welkám bekk.)
Ana szerint:
|o|
mimke szerint:
Hú, fenyegetés. ez tetszik :)) Nálam is van valami amit ugyan bekapcsolni nem lehet, de kalapáccsal sok kis izé lesz belőle, amit nem lehet már valamiként használni..Hihi :)
pazzo szerint:
@mimke kinyírnád szegény Chinot?÷(
pazzo szerint:
Egyébként tényleg nincs semmi titok. Eper csak spanolja a közönséget.÷)
Nelly szerint:
meglehet, mi mègis titkot akarunk fejteni :D
HAri szerint:
\o/
kispipacs szerint:
tetszett!!!!!!! ez a lélekvadászó meg a sárga szemű fiú (Y) tök jóóóóóóóóóóó :) Csillagosötös ;)
Bella voltam. . .
pazzo szerint:
@kispipacs köszönöm.÷)
Örülök, hogy tetszett.
Szólj hozzá
Mondj valamit
Főoldalra ajánlom!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.